Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány 2004 óta működik Békés megyében. A közösségi művelődés, ifjúságsegítés, közösségfejlesztés, közösségi mentálhigiéné szemléletével, módszereivel dolgozunk. Kiemelten foglalkozunk az ifjúsági korosztály érdekképviseletével, ifjúsági közösségeket, szakembereket mentorálunk, konferenciákat szervezünk, helyi közösségfejlesztői folyamatokat támogatunk. Segítjük települések ifjúsági párbeszédrendszerének kiépítését, működését.

2019-ben, 2022-ben indítottunk önkéntes felkészítéseket. Iskolai közösségi szolgálat keretében 10 békéscsabai középiskolával van együttműködési megállapodásunk. 

2020-ban Békéscsaba MJV Önkormányzata felkérésére vettünk részt az Ifjúsági Közösségi Felmérés szakmai megvalósításában, majd tanácsadóként az ifjúsági koncepció készítésében, a közösségi tervezés támogatásában. A 2021-2025 között hatályos települési ifjúsági koncepció és cselekvési terv megvalósításában is aktívan részt vállalunk.

Tagjai vagyunk a Békéscsabai Ifjúsági Kerekasztalnak és a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmaközi hálózatnak.

2019 óta foglalkozunk közösségi kutyázással, megszerveztük az I. Kutyabarát Nap mini fesztivált, Kutyabarát mentorprogramot indítottunk 12-25 éves fiatalokkal, 2020 őszén belevágtunk a Kutyabarát Napok beszélgetés sorozatba, 2021-től pedig Kutyabarát közösségi programok Békéscsabán címmel folytatjuk közösségfejlesztő, szemléletformáló programunkat.

2022-ben Békéscsaba MJV Önkormányzata városi ifjúsági közösségi teret hozott létre, aminek működtetésével alapítványunkat bízta meg. A Széchenyi ligetben lévő Körösök Völgye Látogatóközpont I. emeletén kialakított Liget Ifjúsági Tér köré szerveződő hálózat révén több szervezet, szakember kapcsolódik be a napi működésbe, programokba. Így alapítványunk feladata elsősorban a koordináció, hálózatépítés, a terület képviselete, a résztvevők képessé tétele, felkészítése, forrásteremtés. 

A közösségi tér egyben a Békéscsabai Diákönkormányzat központja is. Az 1995 decemberében alakult, Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetésben részesített diák érdekképviseleti szervezet mentorálása is alapítványunk feladata 2023 óta.

Működésünket, programjainkat pályázati támogatásokból, az 1% felajánlásokból, saját forrásból finanszírozzuk és elsősorban önkéntesek közreműködésével valósítjuk meg.

Honlapunkon aktuális történéseinkről és múltbéli eredményeinkről is beszámolunk. Ha szeretnének jobban megismerni bennünket, látogassanak el IDE vagy keressenek bennünket a közösségi média felületein!

Szervezetünk legfontosabb adatai, elérhetőségei:

Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány

Képviseli: Zsótér Mária elnök

Székhely: 5600 Békéscsaba, Vasvári Pál u. 29.

Nyilvántartási szám: 04-01-0002365

Adószám: 18388989-1-04

Számlaszám: 53200118-11066633

Telefon: +36 20 3771960 és +36 50 1118512

E-mail: taliber.alapitvany@gmail.com

Honlap: www.taliberalapitvany.hu

Facebook:

https://www.facebook.com/taliberalapitvany/

https://www.facebook.com/ligetifiter

https://www.facebook.com/taliber.kutyabarat.programok

https://www.facebook.com/bekescsabaiifjusag

Alapítványunk működését Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap és az ÓBUDA-ÚJLAK Zrt. támogatja.